Shane Tusup
amerikai úszó, edző, Magyarországon háromszor, 2013-ban, 2014-ben és 2016-ban választották meg az év edzőjének, Hosszú Katinka férje.

Az ír, angol, új-zélandi, és szerb felmenőkkel rendelkező Shane Tusup 1988-ban, Kaliforniában látta meg a napvilágot. Ezt követően a család New Yorkba költözött, ott töltötte gyermek éveit, majd pár évre rá visszatért Kaliforniába, ahol megkezdte gimnáziumi és egyetemi tanulmányait. A Dél-kaliforniai Egyetemen pszichológiát kezdett tanulni, ezzel párhuzamosan sporttal és egészségfejlesztéssel kapcsolatos órákat hallgatott. Egy évig üzleti szakra is járt, illetve sportpszichológiai tanulmányai, és az egyetem, valamint az úszás mellett ingatlanügynökként dolgozott. Az egyetem által meghirdetett és elnyert ösztöndíj keretein belül segítőként kezdett dolgozni, az ottani futballcsapat munkáját segítette, mint edző.

Úszóversenyzőként Az USA nyugati partjának egyetemi bajnokságain indult, azonban 2008-ban vállsérülését követően abba kellett hagynia a versenyzést. Amerikai módszereken nőtt fel versenyzőként, majd kezdő edzőként Dave Salo mellett látta és tapasztalta, hogyan edzenek, viselkednek és kommunikálnak a sikereket elért, profi úszók. 2007-ben az egyetemen pedig megismerkedett szerelmével, Hosszú Katinkával, akinek a 2012-es londoni olimpia csalódásai után lett az edzője. 2013-ban a Seychelle-szigeteken házasodtak össze. Edzőként új edzésmódszerrel feszegette Katinka határait, növelte a sportban elengedhetetlen tűrésküszöbét, így javította eredményességét, s belevágtak egy 8 állomásos kupasorozatba, melynek köszönhetően folyamatos versenyzés közben edzettek.

2013-ban, valamint az ezt következő évben is megkapta Magyarországon az év edzője címet, valamint 2016-ban a windsori gálán a FINA-tól nyerte el ezt a kitüntetést. 2016-ban állami kitüntetésben részesült, feleségével, az ekkor 3szoros olimpiai bajnok úszónővel egyetemben megkapták a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. A kitüntetések, díjak és edzések mellett közösen vezetik az úszóiskolájukat, az Iron Aquatics-et, valamint a saját termékeket és képregényeket is forgalmazó Iron Corporation-t.