Undefined index: HTTP_ACCEPT_LANGUAGE (hooks/LanguageLoader.php @ 17)

Hosszú Katinka - Iron Lady
Univer24

Univer24

Vállalat
2017.02.12.

2017. február 11-én immár harmadik alkalommal rendezték meg az Univer24 elnevezésű, egész napon át tartó hosszútávúszó erőpróbát.

A rendezvényen több száz úszó mérte össze erejét: valamennyi kecskeméti iskola diákjai és tanárai, baráti társaságok, valamint egyéni úszók lepték el a Kecskeméti Fürdő versenymedencéjét. A vetélkedés szombaton 11 órakor vette kezdetét, melynek megnyitóján tiszteletét tette a háromszoros olimpiai bajnok és ötszörös világbajnok úszónő, Hosszú Katinka és edző-férje Shane Tusup.

Univer 24
Univer 24

Az Iron Lady mindamellett, hogy 200 méter vegyesúszással kápráztatta el a közönséget, valamint rajtjával elindította az egynapos verseny számlálóját, saját cégével az Iron Corporation Kft.-vel is képviseltette magát. Egy decemberi sajtónyilvános kerekasztal-beszélgetés alkalmával barátságos úszóversenyre hívta ki két partnerét: az Univer Zrt-t, valamint a Biotech USA-t. Ez a kezdeményezés a partneri kapcsolat még szorosabbá fűzését és a három cég munkatársainak jó kapcsolatát volt hivatott támogatni. A két cég 12-12 fővel, az Iron Team pedig 24 fővel állta ki az egésznapos próbát, egyesével váltva egymást egészen vasárnap délig. Hosszú Katinka és Shane Tusup vállalkozásából több osztály is részt vett a versenyen úgy, mint az Iron Aquatics, Sales, Marketing, Art, és a PR Department. Minden úszó 1 óráig rótta a hosszokat, az Iron Team 3 kilométeres fölényét követően az Univer és a Biotech USA az éjjeli órákban három-négy váltást követően fordított az álláson, így a verseny hajrája rendkívül szorosan és izgalmasan alakult. Az Iron Corporation-nek sikerült az utolsó három órában megfordítani az eredményt, és újra megszerezte a vezetést. Így 11 órakor, a párharc utolsó percében az Iron Team 700 méter előnnyel, összesen 62,7 kilométerrel zárva megnyerte az extrém csapatok között zajló versenyt.

Univer 24
Univer 24

Minden csapat és egyéni versenyző hatalmas erőről és kitartásról tett tanúbizonyságot, kiknek a szervezők minden lehetőséget megteremtettek, hogy jó hangulatban és kellemes környezetben állják ki az egynapos úszás megpróbáltatásait a Kecskeméti Fürdőben. Reméljük jövőre is találkozunk!

Univer 24
Univer 24